SZDSZ

Ez az oldal nem az SZDSZ hivatalos blogja. Az oldalon lehetőséget kívánunk adni az SZDSZ honlapján megjelent hírek kommentálására.

Hirdetések

Friss topikok

Szabadai: Magyarország veszélyben van

2008.04.09. 10:33 politikus

Szabadai Viktor a mai napon levelet juttatott el Szili Katalin Házelnök Asszonynak, Sólyom László Köztársaság Elnök Úrnak, a parlamenti pártok elnökeinek, a parlamenti pártok frakcióvezetőinek és a fővárosi frakcióvezetőknek.


Az elmúlt napokban Budapest utcáin ismét eluralkodott a gyűlölet és a harag. Szélsőséges szervezetek tagjai sorozatos támadásokat intéztek egy XIII. kerületi, Hollán Ernő utcai jegyiroda ellen. Egy vásárlói panasz nyomán rasszista indítékú mozgalom indult a jegyiroda alkalmazottai, valamint konkrétan megnevezett etnikai és vallási kisebbségi csoportok megfélemlítésére.

A szélsőségesek nemcsak demonstrációkat szerveztek, de erőszakos bűncselekményeket is elkövettek, amelyekkel nemcsak Újlipótváros békéjét dúlták fel, hanem a magyar demokrácia alapintézményeit is igyekeztek megkérdőjelezni.

A rendőrség határozott fellépése és az újlipótvárosi békés ellentüntetők sem riasztották vissza a szélsőségeseket attól, hogy újabb, minden korábbinál jelentősebb erődemonstráció szervezésébe kezdjenek a gyűlölet és diszkrimináció jegyében. Április 11-e, péntek délutánra egyebek mellett a Jobbik, a Magyar Gárda, a Magyarok Világszövetsége, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Hunnia Mozgalom, a Magyar Önvédelmi Mozgalom, a Lelkiismeret '88 és a Kuruc.info nevű szélsőjobboldali formációk jelentettek be demonstrációt a Jászai Mari térre.

Magyarország veszélyben van. Meg kell mutatnunk, hogy mi, békeszerető, toleráns, az emberi szabadságjogokat tiszteletben tartó, a kisebbségekkel szembeni diszkriminációt és erőszakos fellépést a leghatározottabban elítélő hazafiak vagyunk többségben.

Ennek érdekében magánszemélyként ellendemonstrációt jelentettem be pénteken 16.00 órára a Hollán Ernő utcai jegyiroda előtti területre. A demonstráció szigorúan pártsemleges, minden résztvevő saját hitének, világnézetének és lelkiismeretének számot adva tesz hitet a magyar demokrácia közös alapértékei mellett.

Ezúton szeretném tisztelettel felkérni: vegyen Ön is részt a demokrácia és az emberi jogok védelmében meghirdetett gyűlésen, azoknak a honfitársainknak a sorában, akik fontosnak érzik, hogy személyesen is kiálljanak Magyarország békéjéért.

Megjelenésére feltétlenül számítunk!

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: tüntetés szélsőség

Békés ellendemonstráció az újfasiszta tüntetés idején

2008.04.09. 10:31 politikus

Szabadai Viktor az SZDSZ budapesti választmányának elnöke pénteken délutánra ellendemonstrációt jelentett be a XIII. kerületi rendőrkapitányságon a Hollán Ernő utcai jegyiroda előtti területre.

A mai napon szélsőjobboldali hírportálok közölték: ismét tüntetést tartanak a nemrégiben felgyújtott jegyiroda előtt, amelynek tulajdonosait hétfőn rasszista felvonulással akarták megfélemlíteni, de a környéken összegyűlt budapesti polgárok jelenlétükkel távozásra bírták a provokátorokat.

Péntek délutánra egyebek mellett a Jobbik, a Magyar Gárda, a Magyarok Világszövetsége, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Lelkiismeret '88 és a Kuruc.info nevű szélsőjobboldali formációk jelentettek be demonstrációt a Jászai Mari térre.

Szabadai Viktor levélben fordul a parlamenti pártok országos és budapesti elnökeihez, a Fővárosi Közgyűlés tagjaihoz, a budapesti parlamenti képviselőkhöz, az Országgyűlés Elnökéhez és a Köztársasági Elnökhöz, hogy a pénteki ellendemonstráción jelenlétükkel tegyenek hitet a magyar demokrácia közös alapértékei mellett.

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: tüntetés szélsőség

Az SZDSZ kész egyeztetni az adórendszer átalakításáról

2008.04.04. 11:18 politikus

Az SZDSZ részt vesz minden olyan egyeztetésen, amely az adórendszer átalakítását tárgyalja, ennek azonban nem négypárti, hanem ötpárti egyeztetésen kell történnie.

A Szabad Demokraták Szövetsége örömmel fogadja Dávid Ibolya reagálását Kóka János pártelnök Corvinus Egyetemen elhangzott keddi előadására, így ismét hangsúlyozhatjuk, hogy az SZDSZ szerint a közteherviselés mielőbbi átalakítására van szükség.

A liberális gazdaságpolitikai program része az egykulcsos, átjárható adórendszer bevezetésének szándéka. A liberális párt szükségesnek tarja továbbá a többi adónem (egyebek között a helyi iparűzési adó, "kisebb adók", vagyonadó) és a TB-járulékok rendszerének áttekintését is.

A konvergenciaprogram hiánycéljait Magyarországnak minden körülmények között, feltétlenül teljesítenie kell. Az adócsökkentés, a kiadások csökkentése, valamint az állam nagy ellátórendszereit érintő átalakítások tehát csak együttesen jelentenek növekedést támogató gazdaságpolitikai fordulatot. Az állami kiadások lefaragása érdekében az állami bürökrácia csökkentése mellett a szociális juttatások és kedvezmények rendszerének jelentős átalakítására van szükség. A változtatásoknál a rászorultság elvét kell messzemenően érvényesíteni.

Közleményünkkel egy időben eljuttatjuk az MDF elnökéhez a Corvinus Egyetemen elhangzott előadás anyagát, és tisztelettel meghívjuk a Liberális Gazdasági Tanács következő ülésére, amelynek napirendjén szerepel a közteherviselés átalakításának kérdése. 

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság adó

Kóka: "Ez a történet nem rólam szól, hanem az SZDSZ-ről"

2008.04.04. 10:29 politikus

"Összesen háromszor szavaztunk arról, hogy április 30-ával visszahívjuk minisztereinket. Mindannyiszor az SZDSZ teljes vezetősége döntött így. Köztük volt a párt négy korábbi elnöke, Kuncze Gábor, Pető Iván, Magyar Bálint, Demszky Gábor is. Ők is teljes összhangban álltak a döntések mögé. Beszéltem a megyei és a kerületi elnökökkel, döntő többségük támogatásáról biztosította a lépést. Egy valamiben mind egyetértünk: a párt nem áldozhatja fel az elveit, a tartását, a becsületét, a hitelét azért, hogy egy olyan koalíciós kormány tagja maradjon mindenáron, amelynek politikájával már nem tud azonosulni." - az Index interjúja Kóka Jánossal.

Gyurcsány Ferenc csinált önből, nemcsak hogy minisztert, hanem egyáltalán politikust, vagyis a miniszterelnök volt a mentora. Azt gondolná az ember, hogy a mentor ezek után szövetséges marad, de mégsem így lett. Igaz volna az a tétel, hogy a hála nem politikai kategória?

Itt és most nem személyes kérdésről van szó. Ő szociáldemokrata, én liberális vagyok. A miniszterelnököt rendkívül tehetséges embernek tartom. Szinte egyedülálló képessége, hogy minden helyzetet képes a maga javára fordítani. Egy adott politikai közegben mindig rendkívül jól el tudja magyarázni, hogy milyen lépésre miért van szükség. Így volt egyébként a szombati pártértekezleten is.

Ugyanilyen meggyőző volt, amikor vázolta 12 pontos, 48 pontos programját vagy az azóta feledett népszavazási javaslatait. Csak éppen az eredmények maradtak el rendre. Mi attól félünk, hogy Magyarország az elmúlt két évben túlságosan nagy árat fizetett ahhoz, hogy a meghirdetett reformokból, programokból ne legyen semmi. Ez a mostani erőteljes nézetkülönbség, a koalíció szakadása is erre vezethető vissza. Ez nem személyi, hanem országos politikai ügy.

A miniszterelnöknek persze megvan a joga, hogy egy minisztert felmentsen. Még akkor is, ha ennek módjával, stílusával mélységesen nem értek egyet. De hogy a közösen vállalt reformprogramot egyoldalúan és egyeztetés nélkül fölmondja, ráadásul teátrálisan, nagy nyilvánosság előtt, ez már nem tekinthető másnak, mint a koalíció felmondásának.

Miért kell ennyire sietni? A hétfő reggeli állásfoglalás még nyitva hagyta a tárgyalás lehetőségét, parlamenti beszéde már radikálisabb volt, esti döntésük pedig kizárta minden további együttműködés lehetőségét Gyurcsány Ferenc kormányával.

Nem siettünk. Ellenkezőleg, két évet vártunk, hogy beinduljanak az érdemi reformok. 2006-ban erre szerződtünk, 2007-ben, amikor elnök lettem, akkor már azt éreztem, hogy lelassult a kormányzás, fogyóban a bátorság. Ezért kezdeményeztem a koalíciós szerződés felülvizsgálatát, aminek a végén 81 pontba sűrítettük a konkrét teendőket, menetrendet, határidőkkel, felelősökkel.

Volt néhány, az ország jövője szempontjából kiemelkedő tétel: a közteherviselés átalakítása, az egészségügy, a szociális rendszer, az oktatás átalakítása. Ezek nagy részéből nem lett semmi, jóllehet, az utóbbi háromnegyed évben rengeteg kompromisszumot kötöttünk. Ebből állt össze az egészségügyi reformtörvény is, amit decemberben, majd februárban is megszavazott a parlament. De végül úgy tűnik: ebből se lett semmi, a miniszterelnök ezt a megállapodást is borította.

Ezért nem adhatott az SZDSZ más választ, mint hogy kiszáll a koalícióból. Az esti döntés, amely leszögezte, hogy ebben a kormányban nem akarunk részt venni, már azért született, hogy nyilvánvalóvá váljon: nem pusztán miniszteri posztokról akarunk vitatkozni.

Vasárnapra miért nem hívott össze rendkívüli üt-t, miközben már szombaton volt egy határozott hangvételű közlemény, amely nem bírt testületi felhatalmazással?

Nem gyakorlat az SZDSZ-ben, hogy az elnök egyeztetné a közleményeket. Szombaton annyit mondtunk, hogy a miniszterelnök lépése egyeztetés nélkül történt, ami a szabad demokraták számára elfogadhatatlan. A beszédből az derült ki, hogy Gyurcsány nemcsak Horváth Ágnest, hanem a reformokat is menesztette. Hétfő reggel egy kétmondatos közlemény látott napvilágot, amely szintén az egyeztetés nélküli lépést nehezményezte. Az érdemi döntések már testületileg születtek.

Ha az országos tanács és a küldöttgyűlés is megerősíti a pártvezetés döntését, akkor milyen együttműködés képzelhető el az MSZP-vel?

Teljesen egyetértek Béki Gabriellával. Hat éve kormányzunk a szocialistákkal együtt. Szeretnénk békében elválni. Nem akarunk méltatlanul háborúzni tegnapi partnereinkkel. Ami a jövőt illeti: a kormányzás felelőssége május 1-jétől a szocialistáké. A konvergenciaprogram teljesítéséhez, a növekedéshez, a versenyképesség erősítéséhez és a szerkezeti átalakításokhoz szükséges pozitív változásokat az Országgyűlésben mindig támogatni fogjuk. Meg szeretnénk mutatni, milyen is a valódi konstruktív ellenzékiség.

Kétes a költségvetés helyzete, és ha nincs költségvetés, nincs kormányzás. Egy ellenzéki párt nem szavazhat igennel a büdzsére. Tartózkodni fognak?

Nem érdemes ennyire előre szaladni, hiszen a következő fél évben nagyon sok minden történhet a politikában, és mindennek az ellenkezője is. Az kétségtelen, hogy egy kisebbségi kormány csak olyan költségvetési törvényjavaslatot nyújthat be, ami végül 51 százalékos támogatást élvez. De fontos látni, hogy ezt a helyzetet nem mi idéztük elő. A miniszterelnök mondta fel a koalíciós megállapodást. Ha ezt tette, felelős politikusként kell, hogy legyen stratégiája arra is, hogyan biztosítja a szükséges többséget.

Van felmérés a párt tagjai között arról, hogyan vélekednek a koalíciós szakításról?

Olvasom a lapokat: Kóka ezt akarja, Kóka azt akarja. Ez a történet nem rólam szól, hanem az SZDSZ-ről. Összesen háromszor szavaztunk arról, hogy április 30-ával visszahívjuk minisztereinket. Mindannyiszor az SZDSZ teljes vezetősége döntött így. Köztük volt a párt négy korábbi elnöke, Kuncze Gábor, Pető Iván, Magyar Bálint, Demszky Gábor is. Ők is teljes összhangban álltak a döntések mögé.

Beszéltem a megyei és a kerületi elnökökkel, döntő többségük támogatásáról biztosította a lépést. Egy valamiben mind egyetértünk: a párt nem áldozhatja fel az elveit, a tartását, a becsületét, a hitelét azért, hogy egy olyan koalíciós kormány tagja maradjon mindenáron, amelynek politikájával már nem tud azonosulni.

Egyes hírek szerint a vállát vonogatta a koalíciós egyeztetésen, amikor azt vetették fel a tárgyalópartnerek, hogy vajon milyen receptje van az SZDSZ-nek a Fidesz visszatérése ellen.

A vállvonogatás nem szokásom. Ez a kérdés egyébként csak érintőlegesen került szóba a tárgyaláson. Azzal meg most nem akarok foglalkozni, hogy ez a kitalált részlet hogyan, miért került nyilvánosságra. Elmondtam, hogy az SZDSZ-nek kifejezett szándéka, hogy ne segítse hatalomra Orbán Viktort, ne legyenek előre hozott választások.

A kisebbségi kormányzás Európa-szerte működő modell, Magyarországon is volt már hasonló helyzet. Ha a kormány képes ésszerű kompromisszumokat kötni, és ezzel biztosítani tudja a többséget, akkor működtetni tudja a kisebbségi kormányt is.

Valóban tudta már múlt szerdán, hogy a miniszterelnök meneszti Horváth Ágnest?

Egyáltalán nem tudtam. A kormányfő a legapróbb jelét sem adta ennek. Különben nem okozott volna ekkora döbbenetet az SZDSZ-ben a szombati Gyurcsány-beszéd, amely az elbocsátó szép üzenet mellett reformstopot is hirdetett.

Hány posztot bukhat az SZDSZ, ha kiszáll a kormányból? Illetve nem tart-e attól, hogy az egzisztenciájukat féltő "talpasok" április végén a koalícióban való maradásra szavaznak?

Nyilván több százan, áttételesen több ezren dolgoznak az SZDSZ-által vezetett minisztériumokban és hivatalokban. Én kizártnak tartom, hogy a szocialisták politikai tisztogatással, bosszúval kezdik. Ezeknek az embereknek a 99 százaléka teljesen pártfüggetlen szakember, közalkalmazott, akire bízvást támaszkodhatnak a szocialisták is a kormányzati munkában. El sem tudom képzelni, hogy egy demokráciában valakit liberális vagy bármely más nézeteiért sérelem érjen a munkahelyén.

Mikor és miről beszélt utoljára Gyurcsány Ferenccel?

A keddi koalíciós egyeztetésen beszéltünk, az már ismert, hogy miről.

Van olyan személy, akit elfogadna az SZDSZ miniszterelnöknek? És előadódhat olyan helyzet, ami újranyithatja az együttműködés lehetőségeit?

Van néhány ember, aki alkalmas lehet miniszterelnöknek, de erről nekem nem kell gondolkodnom. A döntés joga a szocialistáké. Ami fontos: a politikának menekülnie kell attól a paradigmától, hogy a jobb- és a baloldalon csak egy ember lehet, és nála biztos nincs jobb jelölt. Rossz, hogy döntően hatalomtechnikai kérdések határozzák meg a miniszterelnök személyét.

Orbán Viktor szakértői kormányzást szeretne, én inkább azt mondom, a kormánynak ebben az időszakban a szakértőkre, expénzügyminiszterekre, a jelenlegi és a volt jegybankelnökre, vezető közgazdászokra, vállalatirányítókra kellene támaszkodnia ahhoz, hogy megértse, tudomásul vegye Magyarország problémáit. Csak így lehet azokra megfelelő választ adni.

Miért jó a szakítás az SZDSZ-nek, hogyan fog ettől nőni a támogatottsága?

Az SZDSZ-nek nem jó ez a szakítás. Mi kormányozni akartunk. Az országban nagyon sok baj van, és úgy éreztük, jó részükre volna megoldás. Gyurcsány Ferenc viszont azt mondja, hogy az adott helyzetben lassuljunk le, nem kell most mindenre megoldást találni. Neki ehhez joga van, hiszen ő kapta a felhatalmazást a kormányzásra.

Mi viszont nagyon másképp látjuk a helyzetet. A megtorpanás árt az országnak, a problémák csak halmozódni és mélyülni fognak. Mi nem akarjuk a nevünket adni a semmittevéshez. Bársonyszékekért cserébe sem. Úgy látom, csak bűnbakként volt szükség ránk, és akkor inkább megyünk.

Elképzelhetőnek tart a jövőben bármiféle együttműködést a Fidesszel?

Az Orbán Viktor által vezetett Fidesszel nem tudom elképzelni az együttműködést, noha a holland liberálisdemokrácia-modellben hiszek, amely forgószínpadként képzeli el a demokráciát, és a programok alapján egy liberális pártot minden irányban nyitottá tesz. Én azt szeretném, ha az SZDSZ nyitott lenne a konzervatív és szociáldemokrata indíttatású liberális értékekre, de a Fidesz Orbán Viktor vezetése alatt ma nem ilyen párt.

Sokak úgy tartják, úgy kellett önnek ez a koalíciós konfliktus, mint egy falat kenyér, hiszen a miniszterelnöki bejelentés előtti napon kezdett visszahullani önre az SZDSZ csalási botránya. Bizalmi emberénél, Jüttner Csabánál elkezdtek kibukni az álküldöttek, és az is kiderült, hogy 26 fantomszavazat is befolyásolhatta az eredményeket. A koalíciós szakítás szőnyeg alá söpörte ezeket a konfliktusokat. Mi a véleménye erről az értékelésről?

Tisztelem az ön véleményét, de szerintem nincs így. Higgye el, a szombati Gyurcsány-beszédet nem én írtam. A koalíciós válságot nem én okoztam, és a kilépés az SZDSZ kollektív döntése volt. A frakció, illetve az ügyvivői testület döntésében pedig csak egyetlen szavazat volt az enyém. Az SZDSZ számára ez az egyetlen vállalható lépés. Nem merül fel, hogy ez kit erősít, kit gyengít. Pártelnökként az a feladatom, hogy ilyen kritikus helyzetben - másokkal együtt - keressem a legjobb választ.

Megnyugtat, és a párt jövőjével kapcsolatban optimistává tesz, hogy egy ilyen helyzetben a párt éretten, megfontoltan reagált, és képes együttműködni. Nem csupán az országos, hanem a helyi vezetők szintjén is. Foglalkozunk persze a választási szabálytalanságokkal is, de azért az ország és a párt jövője most mégis fontosabb, mint néhány borsodi vagy szabolcsi csaló.

Milyen a viszonya Fodor Gáborral? Egyes híresztelések szerint már nem is beszélnek egymással.

Korrekt viszonyban vagyunk. Előfordul, hogy naponta többször is beszélünk, és minden ügyvivő testületi ülésen egy asztalnál ülünk.

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: kormány kóka jános

Gusztos: "nem szeretnénk egy második őszödi beszédet hallani 2010-ben"

2008.04.04. 10:27 politikus

"A mostani kormánykoalícióban a liberális párt április 30-ával befejezi közreműködését. Nem kértünk miniszterelnök-cserét az egyeztetések során. Nem a miniszterelnök személyével önmagában van problémája az SZDSZ-nek, döntésünk oka az, hogy elveszítettük a hitünket és bizalmunkat abban, hogy ez a kormánykoalíció azt a programot, amire közösen szerződtünk, végre tudja hajtani" - a hírextra.hu interjúja Gusztos Péterrel.

Hogy telt a szombati napja?

Családi programom lett volna, de persze bebuktam.

Meglepte az SZDSZ-t a kormányfő MSZP értekezletén tartott beszéde?

Horváth Ágnes menesztése egyeztetés nélkül történt. A bejelentés módja megdöbbentett bennünket, a beszéd egészéből pedig világossá vált: elfogyott a politikai akarat a közösen kialakított és együtt vállalt program végrehajtására.

Mi állt a hétfői döntés a mögött?

A késlekedés, vagy a puha válasz az egyébként is nehéz helyzetben lévő liberális pártot teljesen súlytalanná tette volna. Adhattuk volna ehhez a nevünket, de elveszettük volna az arcunkat. Nem szeretnénk 2010-ben egy második őszödi beszédet hallani. Nem tudunk asszisztálni ahhoz, hogy a következő két évben megálljanak a dolgok, hogy alibizzen a kormány. Az SZDSZ most persze kockázatot vállal, de a programját, célját vesztett koalícióban való maradás viszont a biztos halált jelentette volna.

Milyen most a két párt viszonya? Milyen hangulatban zajlottak a tárgyalások?

A keddi koalíciós egyeztetés nyugodt hangnemben zajlott. A nyugalmat megtartanám, nem szabad háborúskodnunk.

Mit tart az SZDSZ hibájának az elmúlt évekből?

A legkomolyabb az a rossz kompromisszum volt, amikor belementünk, hogy az egészségügy átalakítása ne a biztosítási reformmal induljon. Ha a ciklus elején megcsináljuk, egyrészt jelentős tőkebevonással indul az átalakítás, másrészt a Fidesznek nem lett volna sem ideje, sem ereje, sem pedig politikai lehetősége, hogy egy demagóg, populista népszavazással keresztbe feküdjön a reform előtt.

El tud-e képzelni valami olyan megoldást, amivel menthető lenne a jelenlegi koalíció?

Felmerült, hogy tárgyaljunk a kormányprogram sokadik megújításáról, de nem vehető komolyan az ilyen ajánlat, tekintve, hogy az elmúlt évben hány közös elhatározás mögül hátrált ki partnerünk. Mi értelme aláírni a koalíciós szerződés sokadik mellékletét, ha a miniszterelnök szerint a koalíciós szerződés nem szentírás? A visszafordulás az SZDSZ teljes hitelvesztését eredményezné. Nem tudom magam vezető tisztségben elképzelni a liberális pártban, ha az megfordul az úton, melyen elindult, és visszamenekül a Gyurcsány Ferenc vezette kormányba.

Az SZDSZ küldöttgyűlése nem dönthet másként?

Elvileg bárhogyan dönthet, de erre most nem látok esélyt.

Ön szerint Gyurcsány Ferenc tényleg nem számított ilyen heves reakcióra? Nem lehet, hogy éppen egy koalíciós szakítás előidézése volt a célja?

Gyurcsány Ferenc saját maga fogalmazott úgy, hogy elszámította magát. Egyetértek vele.

Mennyire játszhattak szerepet az SZDSZ belső konfliktusai?

Lehet, hogy úgy a miniszterelnök gondolta, annyira rossz állapotban vagyunk, hogy még ezt is meg lehet tenni velünk. Nekünk viszont nem volt választásunk: meg kellett mutatnunk, méghozzá egységesen, hogy nem lehet. Nem törődhettünk bele az SZDSZ gerincének összeroppantásába.

Hogyan tovább? Mi várható a kisebbségi kormányzástól?

Az SZDSZ konstruktív ellenzékként támogatni fog minden olyan törekvést, ami a gazdasági növekedést elősegíti, a konvergencia programot továbbviszi, hazánk versenyképességét szolgálja. Lesznek saját kezdeményezéseink is természetesen. Automatikus, biankó támogatás természetesen nincsen, ez a kisebbségi kormányzás lényege.

Elképzelhető, hogy előrehozott választások legyenek?

Nem célunk ez és nem is feltétlenül szükségszerű, hogy ez megtörténjen. Kisebbségi kormányok Európa számos országában kormányoznak. Persze az egy nyitott kérdés, nálunk hogyan fog ez működni.

Miniszterelnök csere nem lehet a megoldás?

A mostani kormánykoalícióban a liberális párt április 30-ával befejezi közreműködését. Nem kértünk miniszterelnök-cserét az egyeztetések során. Nem a miniszterelnök személyével önmagában van problémája az SZDSZ-nek, döntésünk oka az, hogy elveszítettük a hitünket és bizalmunkat abban, hogy ez a kormánykoalíció azt a programot, amire közösen szerződtünk, végre tudja hajtani.

Volt egyfajta fellélegzés, megkönnyebbülés az SZDSZ-ben a kilépés után?

Úgy kellett ez nekünk, mint púp a hátunkra. Kormánypártnak kormányválság sosem jön jókor. Hallom az összeesküvés-elméleteket, amelyek szerint az SZDSZ kreálta ezt a helyzetet, hogy a saját imázsát újraépítse. Ez nem így működik. Kész helyzet elé lettünk állítva és néhány rossz forgatókönyv közül kellett kiválasztani a kevésbé rosszat. Azt, ami nagyobb esélyt ad arra, hogy az SZDSZ, mint párt megőrizhesse saját tartását és versenyképes maradjon a magyar politikai életben.

És az MSZP-n belül?

Erről őket kell megkérdezni. Vannak ilyen hangok, de természetesen az aggodalomé is erősek.

Mennyi esélye van az SZDSZ-nek ellenzéki szerepben visszaszerezni elveszített népszerűségét, vagy legalábbis egy részét?

A liberális program képviselete a feladatunk. Kompromisszumok nélküli kifejtésében nagyobb mozgásterünk lesz. Legfontosabb elemeinek törvényhozási megvalósítása annak az együttműködésnek a függvénye, melyet most még nem ismerünk.

Mi várható az SZDSZ-en belül?

Lesz két küldöttgyűlésünk. Az elsőn, április végén a koalícióról szóló döntés mellett módosítjuk alapszabályunkat annak érdekében, hogy a június elején következő általános tisztújító küldöttgyűlésen, és persze soha a jövőben ne fordulhasson elő a belső választás során az, ami tavaly. A belső kampány, a választás után pedig zárni kell a sorokat, egységesen oda kell állni a megválasztott elnök mögé, mert e nélkül nem tudunk eséllyel ráfordulni a ciklus második felére.

Kinek van nagyobb esélye az elnökség elnyerésére? Újabban Kuncze Gábor és Szent-Iványi István neve is felmerült, a Kóka-Fodor megosztottságot enyhítendő.

Néhány héten belül kiderül, kik szállnak ringbe.

Egyes hírek szerint ellképzelhető, hogy Ön is megteszi.

Hallottam ezt a hírt, hangosan hápogott. Meg sem fordult ez a gondolat a fejemben. Nem állok készen erre a feladatra.

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: kormány gusztos péter

Két küldöttgyűlés összehívását javasolja az Ügyvivői Testület

2008.04.01. 11:17 politikus

Az SZDSZ-nek nem célja, hogy előrehozott választások legyenek, a liberálisok konstruktív ellenzéki szerepre készülnek, de ez nem jelenti  a kisebbségi szocialista kormány automatikus támogatását - közölte Gusztos Péter az SZDSZ ügyvivőinek esti tanácskozását követően. Gusztos azt is bejelentette: az Ügyvivői Testület két küldöttgyűlés összehívását javasolja az Országos Tanácsnak. 

Az SZDSZ Ügyvivői Testülete egyhangú döntésével két küldöttgyűlés összehívását indítványozza az Országos Tanácsnak. Az első április 27-én lenne, amikor döntenének a koalícióról, és a párt alapszabályának módosításáról. A második, rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésen pedig elnököt, ügyvivőket és az országos tanács 20 tagját választanák meg. A tisztújító küldöttgyűlésre június elején, valószínűleg június 7-én kerülhet sor - jelentette be Gusztos Péter a testület ülését követően.

Gusztos Péter azt is elmondta: átadták Gyurcsánynak a koalíciós szerződés 3-as számú mellékletét, amit tavaly írtak alá a szocialistákkal. A koalíciós szerződés kiegészítése részletesen tartalmazza  a reformok menetrendjét, konkrét dátumokkal, felelősökkel. Az ügyvivő megismételte, nem akarnak folyamatos és biankó támogatást adni a szocialisták kisebbségi kormányzásához.

Kérdésre válaszolva az ügyvivő elmondta, a kormány valamennyi liberális minisztere aláírta lemondó-nyilatkozatát, amit az SZDSZ őriz a küldöttgyűlésig, a koalícióból való kilépést ugyanis ott döntik el.

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: választás szdsz kormány gusztos péter

Gyurcsány felmondta a koalíciós megállapodást

2008.04.01. 11:15 politikus

Az SZDSZ Ügyvivő Testülete a mai napon az alábbi egyhangú határozatot hozta.

Gyurcsány Ferenc szombati bejelentésével felmondta a szocialisták és liberálisok közötti koalíciós megállapodást. Az SZDSZ ezért a továbbiakban nem kíván koalíciós szerepet vállalni a jelenlegi kormányban.

Az SZDSZ-es kormánytagok április 30.-i hatállyal lemondanak posztjukról.

Eddig az időpontig a miniszterek és államtitkárok ellátják kormányzati és parlamenti feladataikat.

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: szdsz kormány

Az egészségügyi miniszter élvezi az SZDSZ bizalmát

2008.03.29. 11:12 politikus

A miniszterelnök egyoldalúan, egyeztetés nélkül bejelentette, hogy nem kíván Horváth Ágnessel együtt dolgozni. Horváth Ágnes a kormány programját hajtja végre következetesen, a liberálisok szempontjából erős kompromisszumokkal. Horváth Ágnes élvezi az SZDSZ bizalmát.

Ha a Miniszterelnök új programot szeretne, arról kell dönteni.  

A miniszterelnöki javaslat az SZDSZ számára nem fogadható el.

Hétfő estére Kóka János összehívta a frakció és ÜT tagokat a helyzet értékelésére - SZDSZ-közlemény.

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: kormány egészségügy

Kóka tisztázást és felelősségre vonást vár

2008.03.25. 11:10 politikus

Az elmúlt héten több mint száz SZDSZ-tag, köztük volt pártelnökök, megyei és budapesti kerületi elnökök írásos nyilatkozatban arra kértek bennünket, hogy tegyünk le a küldöttgyűlés összehívásáról. Tudom és köszönöm, hogy a párt érdekét tartják szem előtt. Úgy látom azonban, hogy a döntés nemcsak az Országos Tanácsra és az ügyvivőkre tartozik, hanem azokra, akiket a csalásban résztvevők becsaptak: a küldöttekre. Ezért azt fogom javasolni az Ügyvivő Testületnek: kezdeményezze az Országos Tanácsnál rendkívüli küldöttgyűlés összehívását.

Kezdettől fogva azon a véleményen voltam, hogy legyenek nyilvánosak a visszaéléseket feltáró vizsgálati jegyzőkönyvek, legyen elég a hazugságokból és a hazug szivárogtatásokból. Azt képviseltem, hogy ha a vizsgálat után bármi kétely marad a pártban, tartsunk rendkívüli küldöttgyűlést. Mindannyian reméltük, hogy gyorsan kiszabadul a párt ebből a méltatlan helyzetből.

Aztán kiderült, hogy a történetnek nincs vége. Jött szabolcsi álküldött, ma pedig Fodor Gábor kampánystábjának egyik tagjáról derült ki, hogy bár nem volt küldött, mégis szavazott. Ebben a helyzetben az én felelősségem, hogy világossá tegyem: az SZDSZ egy demokratikus párt, amelyben demokratikus választások vannak. Amely bízik tagjaiban és becsületében. Ugyanakkor néhányan visszaéltek ezzel a bizalommal. A párt alapvető érdeke, hogy mindazok, akik részt vettek a csalásban, mondjanak le tisztségeikről és távozzanak a pártból.

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: szdsz fodor gábor kóka jános

Ülésezett a Liberális Gazdasági Kabinet

2008.03.21. 19:49 politikus

Kóka János az SZDSZ elnöke beszámolt arról, hogy a Liberális Gazdasági Kabinet és a Liberális Energetikai Munkacsoport pénteken a villamosenergia-piac és a gázpiac szabályozásának legfontosabb kérdéseiről tartott konzultációt.

A politikus a villamosenergia tekintetében a piaci verseny
fokozását és a meglévő monopóliumok lebontását nevezte meg célként.
Hozzátette: hosszú távon regionális, közép-európai árampiacot kell
kialakítani, amely kézben tarthatja a villamosenergia árakat és
bővítheti a kínálatot.

Véleménye szerint a villamosenergia-piacon egy torz szerkezet
alakult ki, mert a felszabadított piaci környezetben megmaradt a
monopóliumot megtestesítő Magyar Villamos Művek (MVM) eredeti
szerkezete és ez lehetetlenné teszi a nagykereskedelmi oldalon a
versenyt.

Kóka János közölte: a gazdasági és közlekedési tárca eredeti
javaslatainak megfelelően még a tavaszi parlamenti ülésszakban
kezdeményezik a szabályozás felülvizsgálatát. A pártelnök
bejelentette: támogatják a miniszterelnök arra vonatkozó javaslatát,
hogy megtörjék a MVM monopóliumát. Szerencsétlennek nevezte, hogy a
független rendszerirányító ma a monopolhelyzetben lévő Magyar
Villamos Művek tulajdona.

Az SZDSZ elnöke szerint a hosszú távú áramátvételi
megállapodások felbontására és újratárgyalására is szükség van. Úgy
vélte, nem helyes az MVM korábbi vezetőinek nyakába varrni a
kialakult helyzetet, mert ők egy profitorientált társaság
vezetőiként a nyereség maximalizálására törekedtek. Hozzáfűzte: ezek
után kezdeményezni akarják a független rendszerirányító és az MVM
tőzsdei privatizációját.

Kóka János kiemelten fontosnak nevezte a gázpiac
liberalizációját, és azt, hogy hosszú távon teremtsék meg a valódi
több lábon állás lehetőségét. Megjegyezte: az Európai Unió által
szorgalmazott Nabucco-projektet támogatni kell. Szerinte minél
hamarabb le kell zárni a gázpiac liberalizációjáról szóló vitát és
meg kell alkotni a piacot megnyitó törvényt.

Mint elhangzott, a Nabucco-projekt Oroszországtól független
gázforrásokat tár fel és biztosítja, hogy hosszú távon megtörhető
legyen az orosz gázmonopólium.

A sajtótájékoztatón részt vett Kákosy Csaba gazdasági és
közlekedési miniszter is, aki elmondta: elindult a munka, amelynek
célja a villamos árampiac szabályozási környezetének módosítása és
az MVM-csoport átalakításának előkészítése.

A tárcavezető célként nevezte meg, hogy április végére
megszülessenek azok a kormányzati döntések, amelyek nyomán a
parlament még tavasszal lezárhatja az ezzel kapcsolatos
törvényhozási munkát. Kákosy Csaba szerint a jelentős piaci erővel
rendelkező szereplők szabályozása, illetve az árampiaci aukciók
szabályozási környezetének kialakítása a cél.

Az MVM-csoport jövőképére vonatkozó javaslatok között említette,
hogy a Paksi Atomerőművet a csoport tagjaként kell megtartani, a
rendszerirányító Mavirt pedig a hozzá tartozó hálózattal együtt ki
kell venni a csoportból.

A Jüttner-bizottság vizsgálata lezárult és egyértelműen
megállapította: T. Asztalos Ildikó Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnök
Fodor Gábor érdekében négy illetéktelen küldöttet buzdított arra,
hogy szavazzanak. Ha ez nem történt volna meg, akkor nagy
valószínűséggel már az első fordulóban elnök lettem volna - mondta
az SZDSZ elnöke kérdésre válaszolva pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján.

Kóka János újságírói kérdésre hozzátette: nem lehet tudni,
hogyan szavazhatott ez a négy ember, de a "politikai valószínűsége
zéró," hogy rá voksoltak volna. Megjegyezte: az álszavazók nevét
személyiségi jogaikra való tekintettel nem hozzák nyilvánosságra.

A liberális pártelnök ragaszkodik ahhoz, hogy távozzanak a
pártból, akik csaltak vagy csalást szerveztek.

Arra a kérdésre, hogy szerinte szükség van-e ismét tisztújításra
az SZDSZ-ben, Kóka János azt mondta, április 5-én az országos tanács
dönt arról, össze kell-e hívni az új küldöttgyűlést. "Bármikor,
bármilyen helyzetben kész vagyok megmérettetni magamat, még akkor
is, ha kiderült, hogy az én javamra senki nem szervezett illegális
szavazatokat" - hangsúlyozta Kóka János.
   

A csütörtöki koalíciós egyeztetés kapcsán - szintén kérdésre
válaszolva - arról beszélt, hogy meggyőződött arról: a szocialisták
nem akarják eltörölni a reformokat. Hozzátette, hogy az SZDSZ
továbbra is szükségesnek tartja a magántőke részvételét az
egészségbiztosítási pénztárakban.

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: szdsz energetika

Gusztos Péter antirasszista díjat kapott

2008.03.21. 19:47 politikus

Pénteken a Parlamentben átadták a Radnóti Miklós antirasszista díjat. Az idei díjazottak között van Gusztos Péter országgyűlési képviselő, az SZDSZ ügyvivője is.

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) által nyolc éve alapított díjat az idén tizenhatan vehették át.
Posztumusz díjat kapott Tom Lantos az Amerikai Egyesült Államok volt kongresszusi képviselje, akiről egy perces némasággal emlékeztek meg az ünnepség résztvevői. Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke arról beszélt, hogy a rendszerváltás óta több kisebbségi téma került napirendre, történt is előrelépés, de ez sok területen nem mondható el. Ezek között említette a cigánykérdést, s felszólított mindenkit, hogy határozottan lépjen fel az előítéletek, a kirekesztés, a megkülönböztetés ellen.

Radnóti Miklós díjat kapott Gálvölgyi János színművész, Gusztos Péter parlamenti képviselő (SZDSZ), az Emberjogi Bizottság tagja, György Péter esztéta, médiakritikus, Kajtárné Botár Borbála miniszteri főtanácsadó, Lazarovits Ernő, a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága alelnöke, a Népszava napilap szerkesztősége, Oláh Ernő csellóművész, Pál Gizella, a MEASZ II. kerületi elnöke, Pálfi Balázs újságíró, Szász István publicista, Szenes Iván István, a MEASZ alelnöke, Tamás Tibor szerkesztő, újságíró, Tom Lantos, az USA volt kongresszusi képviselője, Tódor János újságíró, szociográfus, Vágó István televíziós műsorvezető, Várkonyi Endre újságíró.

A kitüntetéseket Hanti Vilmos és Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára adta át.

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: kitüntetés kissebségek

Tíz éves a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény

2008.03.19. 20:52 politikus

Tíz évvel ezelőtt fogadta el az Országgyűlés a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényt. Ebből az alkalomból Béki Gabriella, az SZDSZ országgyűlési képviselője és Kóka János, liberális pártelnök és országgyűlési frakcióvezető ma 15.00 órára beszélgetésre hívta a fogyatékkal élők érdekvédelmi szervezeteinek képviselőit és a parlamenti frakciók tagjait. Az 1998-ban megszületett törvény két Szabad Demokrata képviselő, Szigeti György és Béki Gabriella önálló képviselői indítványa volt.

Béki Gabriella a beszélgetésen egyrészt visszatekintett a 10 év alatt megtett útra, másrészt hangsúlyozta mennyi megoldásra váró feladat áll előttünk ahhoz, hogy a fogyatékossággal élő emberek hátrányai csökkenjenek. Ma már természetes uniós követelmény és egyben liberális minimum "a semmit rólunk, nélkülünk elve" azaz folyamatos konzultációra van szükség a fogyatékkal élőkkel, hogy a számukra leghasznosabb intézkedések és korrekciók szülessenek meg.

Kóka János az SZDSZ frakcióvezetőjeként arra tett ígéretet: a liberális képviselőcsoport továbbra is feladatának tekinti a fogyatékkal élők kiemelt képviseletét. 1998-ban egyhangú döntéssel fogadta el a Parlament a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényt - hasonló konszenzusra kell törekedni most is.

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: hátrányos helyzetűek

Az SZDSZ üdvözli a magyar-amerikai nyilatkozatot

2008.03.19. 10:51 politikus

"Az SZDSZ üdvözli a Magyarország és az Egyesült Államok részéről aláírt egyetértési nyilatkozatot, amely az amerikai vízummentesség megadásának alapjául szolgálhat. A magyar liberális párt fontosnak tartja, hogy a majdani megállapodás feleljen meg a magyar adatvédelmi szabályoknak, illetve álljon összhangban a közösségi joggal és a készülõ EU-USA utas-adatszolgáltatási egyezménnyel.

Az SZDSZ évek óta következetesen fellép minden kétoldalú találkozón a vízummentességért. Minden amerikai kapcsolatát az ügy támogatására kérte, és utólag is hálás Tom Lantosnak, a vízummentesség egyik legfontosabb támogatójának. Ez a kiállás is szerepet játszott a megállapodás létrejöttében.

Csalódottságunknak kell azonban hangot adnunk abban a tekintetben, hogy az EU intézményei nem bizonyultak elég megértőnek a nemrég belépett országok problémái iránt. Az SZDSZ szerette volna, hogy a megállapodás EU-s kooperációval valósuljon meg. Azonban így is üdvözöljük azt a tényt, hogy az újonnan belépett országok megmutatták, képesek fellépni saját polgáraik érdekében.

Bízunk benne, hogy valamennyi technikai feltétel őszig teljesülhet, és az év végére a teljes vízummentesség megvalósulásával megoldódik egy több éve húzódó, a magyar állampolgároknak sok kényelmetlenséget és bosszúságot okozó probléma. A magyar állampolgárok vízummentes utazása nagyban hozzájárulhat a két ország közötti kapcsolatok további erõsödéséhez."

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: külpolitika

Gusztos: álszent Rogán javaslata

2008.03.17. 20:12 politikus

Az SZDSZ-frakcióvezető-helyettese szerint az Árpád-sávos zászlók befogadásával a Fidesz megfizette a békés megemlékezés árát, amire az SZDSZ soha nem lesz hajlandó. A demokratáknak nem elbújnia, hanem elítélnie kellene az ünnepi megemlékezések megzavaróit.

Az SZDSZ nevében Gusztos Péter utasította vissza Rogán Antal javaslatát, miszerint a főpolgármesternek a város békéje és nyugalma érdekében legközelebb zárt helyen kellene megemlékeznie a 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetéről.

Demszky Gábor már akkor is megemlékezett március 15-éről, amikor Rogán Antal középiskolásként még a KISZ-t szervezte, a helyi lapban pedig a "Ki tud többet a Szovjetunióról?" vetélkedő szervezéséről referált - mondta az SZDSZ frakcióvezető-helyettese, bizonyítékként bemutatva az V. kerületi polgármester akkor megjelent cikkének másolatát.  

Az Árpád-sávos zászlók befogadásával és a szélsőjobb retorika használatával a Fidesz és a vele szövetséges politikai erők megfizették a békés megemlékezés árát; erre az SZDSZ soha nem lesz hajlandó - szögezte le Gusztos.

Zárt térben tartott megemlékezések helyett, a parlamenti pártok képviselőienk egy emberként kellene fellépnie a politikai szélsőségek ellen és elítélnie békés megemlékezést megzavarókat - tette hozzá a liberális politikus, aki emlékeztetett rá: Rogán saját kerületében is együttműködött a szélsőjobboldali Jobbikkal, 2006-ban a Fidesz V. kerületi elnöke és Vona Gábor, a Jobbik alelnöke írt alá együttműködési nyilatkozatot, illetve a már polgármesterré választott fiideszes politikus nem volt hajlandó támogatni a Magyar Gárdát elítélő nyilatkozatot.

Gusztos szerint a hatályos jogszabályok alkalmasak arra, hogy a rendzavarók ellen hatékonyan fellépjenek, legyen szó a tojásdobálókról vagy éppen a szélsőjobboldali Budaházy György akcióiról.   

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: fidesz gusztos péter szélsőség

Az SZDSZ tudomásul veszi a népszavazás eredményét

2008.03.17. 12:11 politikus

Az SZDSZ tudomásul vette a népszavazás eredményét, ezért a mai napon megszavazza azt a jogszabálymódosítást, amely a vizitdíj, a napidíj és a tandíj megszüntetéséről dönt.

Az SZDSZ megállapítja, hogy a népszavazást kezdeményező Fidesz a mai napig nem tett semmilyen értékelhető javaslatot a díjak eltörléséből származó károk csökkentésére. Éppen ezért az SZDSZ teljes mértékben támogatja Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, hogy az általa kezdeményezett egyeztetéseken próbálja megtalálni az eszközöket a kárenyhítésre és az alapellátás fejlesztésére.

Az SZDSZ egyetért az egészségügyi miniszterrel, hogy a kárenyhítés és az alapellátás minőségének fejlesztésének fedezetét a társadalombiztosítási költségvetésen belül kell megtalálni. Ezért különösen fontos, hogy az egyeztetéseken résztvevő szakmai szervezetek a többlettámogatás igényének megfogalmazásán túl, annak fedezetét is megjelöljék a társadalombiztosítás keretein belül. Hasonlóan fontos, hogy a szakmai szervezetekkel ne csak az anyagi károk mérséklésére szülessen javaslat, hanem a rendelők és az ügyeletek újra növekvő forgalma miatt előálló problémák megoldására is - az SZDSZ közleménye.

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: népszavazás egészségügy

Gusztos: "A demokratikus ellenzék március 15-éi a szabad Magyarország előhírnökei voltak"

2008.03.17. 10:09 politikus

"A feladat adott, és nem kicsi. Nekünk, a fiatal magyar demokrácia híveinek, állampolgárként, és nekünk, a fiatal magyar demokrácia új politikus-generációjának a dolgunk, hogy megvédjük azt a konstrukciót, melyet a demokratikus ellenzék jelesei megálmodtak és létrehoztak. A mi feladatunk, hogy megvívjuk ezt a politikai küzdelmet, hogy megvédjük közös szabadságunkat." 


Tisztelt megemlékezők, kedves Barátaim!

Gyerekkoromban még nem lehetett szabadon ünnepelni március 15-ét.

Emlékszem az apámra, aki a salgótarjáni panellakás konyhájában különféle drótok radiátorcsőre kötésével eszkábált antennát, hogy hallgatni tudja a Szabad Európa Rádió hatalom által zavart adását. Emlékszem a félelemre anyám szemében, amikor először felmerült az ötlet, hogy talán engem is elvinne magával az apám egy, a demokratikus ellenzék által szervezett március 15-ére. Emlékszem: 86-ban Újpalotáig jutottam, anyám húgai lekapcsoltak, nem engedtek apámmal jönni - és milyen jól tették.

Az egypárti diktatúra nem nézett jó szemmel semmit, ami kívül volt a megemlékezések állam által megszabott keretén. Voltak emberek - miattuk fordult érdeklődésem a politika, a liberalizmus felé - akik nem fogadták ezt el. Voltak emberek, akik bátran kiálltak, és azt mondták: március 15. kádári értelmezése hazugság, a polgári Magyarország születésnapját pedig jogunk van szabadon, rendszerkritikus véleményünket vállalva megünnepelni. A vélemény szabadságáért, a szólás szabadságáért, a gyülekezés, az egyesülés szabadságért, alkotmányos jogállamért, többpárti demokráciáért, a szabad hazáért küzdöttek.

A demokratikus ellenzék március 15-éi a szabad Magyarország előhírnökei voltak.

Néhány maroknyi, majd néhány száz bátor ember, igaz demokrata, jó hazafi indította el a küzdelmet, melynek eredményeképp a korosztályom tagjai már demokráciában kezdték meg, vagy fejezték be a középiskolát, és melynek köszönhetően az utánunk jövő új generációk számára a szabadság levegője már magától értetődő, természetes, megkérdőjelezhetetlen dolog.

Köszönettel tartozunk nekik ezért. Eszüket, bátorságukat, kiállásukat, tetteik történelmi értékét nyugodtan párhuzamba állíthatjuk a márciusi ifjak éleslátásával, bátorságával, hősiességével.

Nem tudom megmondani, a ma gyűlölködői, napjaink acsarkodói hol voltak bátrak a hetvenes, nyolcvanas években, de azt látom, hogy ma újra nem lehet nyugodtan, szabadon emlékezni március 15-én, és gyakorlatilag egyetlen nemzeti ünnepünkön sem.

Ma nem azért nem lehet szabadon emlékezni, mert az állam csak egyféle értelmezést fogad el, nem azért nem lehet szabadon gyülekezni, mert a törvények nem adnak erre jogot a polgárnak, nem azért nem lehet szabadon szólni, mert a diktatúra válaszlépéseitől kell tartani.

A szabadságot, a nyugalmat, a békét, alapvető politikai jogaink gyakorlását ma nem az egypárti diktatúra gépezete, hanem a demokrácia adta lehetőségekkel élő, sokszor azokkal visszaélő, azonban a demokrácia lényegét láthatóan nem értő szélsőséges csoportok fenyegetik, korlátozzák.

Ezek a csekély társadalmi támogatottsággal rendelkező csoportok a demokráciát nem a vélemények színes sokaságaként, a köztársaságot nem a szabad, sokféleképpen gondolkodó polgárok közösségeként képzelik el. Láthatóan nem képesek tolerálni a sajátjukétól eltérő véleményeket, irányzatokat sem a sajtóban, sem az utcán.

Nem politikusi nyavalygás ez. Nem a megrugdosott autók, az eldobott tojások érdekesek. Nem az a gond, hogy bennünket, liberálisokat nem tolerálnak.

Bibótól tudjuk, hogy ha csak egy ember szabadságát is jogellenesen korlátozzák, hogy ha csak egy embert is jogellenes megkülönböztetés ér, mindenki szabadsága forog veszélyben.

A fiatal magyar demokráciát fenyegető veszély mibenlétét jól érzékelteti, hogy a napokban egy szélsőjobboldali félkatonai alakulat tagjai vindikálták maguknak a jogot, hogy a független magyar bíróság épületében maguk szabják meg, ki mehet be egy nyilvános tárgyalásra, és ki nem.

Nem csak a nekik nem tetsző politikai erők ellen lépnek fel erőszakos, jogsértő eszközökkel ezen szélsőségesek, már bírósági tárgyalásokon demonstrálnak, a független igazságszolgáltatás működését is fenyegetik olykor. Ide jutottunk.

A feladat adott, és nem kicsi. Nekünk, a fiatal magyar demokrácia híveinek, állampolgárként, és nekünk, a fiatal magyar demokrácia új politikus-generációjának a dolgunk, hogy megvédjük azt a konstrukciót, melyet a demokratikus ellenzék jelesei megálmodtak és létrehoztak. A mi feladatunk, hogy megvívjuk ezt a politikai küzdelmet, hogy megvédjük közös szabadságunkat. 

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: gusztos péter nemzeti ünnep

"Március 15-e a magyar nemzet szabadságünnepe" - Demszky Gábor beszéde

2008.03.15. 17:36 politikus

Volt idő, amikor mind a magyar nemzetet, mind a szabadságot el akarták takarni, el akarták hazudni. Március 15-e nem is volt piros betűs ünnep. Akkor azt kellett megmutatni, hogy szabad magyarok akarunk lenni. Ezért jöttünk el ide, Petőfi Sándor szobrához 20 és 30 évvel ezelőtt is. Jóval kevesebben voltunk, mint ma. Erőt és hitet merítettünk Petőfi soraiból, aki a forradalom legnehezebb pillanataiban azt írta: "Oh tekints ránk, fönséges szabadság! Vess reánk egy éltető pillantást!"

Polgártársaim! Budapestiek! Magyarok!

Sokadik éve tartok beszédet itt, a Petőfi-szobornál március 15-én. Sokadik éve mindig másról, mégis ugyanarról beszélek. Ez azért lehet így, mert március 15-e sokarcú, de egylényegű ünnep.

A lényeg egy: március 15-e a magyar nemzet szabadságünnepe. De a szabadság éppúgy sokarcú, mint a magyar nemzet. S ebből a sok arcból a változó idők mindig más metszetet világítanak meg.

Volt idő, amikor mind a magyar nemzetet, mind a szabadságot el akarták takarni, el akarták hazudni. Március 15-e nem is volt piros betűs ünnep. Akkor azt kellett megmutatni, hogy szabad magyarok akarunk lenni.
Ezért jöttünk el ide, Petőfi Sándor szobrához 20 és 30 évvel ezelőtt is. Jóval kevesebben voltunk, mint ma. Erőt és hitet merítettünk Petőfi soraiból, aki a forradalom legnehezebb pillanataiban azt írta: "Oh tekints ránk, fönséges szabadság! Vess reánk egy éltető pillantást!"

Petőfi és társai örökségének is köszönhettük, hogy nem féltünk a szabadság ellenségeitől. A kiállásunk akkor lázadásnak minősült. Én akkor, a 80-as évek titkosrendőröktől felügyelt március 15-éin tanultam a legtöbbet szabadságról és nemzeti összetartozásról. Amit akkor tanultam, abban hiszek ma is. Ezért nem félek, ezért nem félünk senkitől ma sem a magyar szabadság ünnepén!

A magyar szabadságba és demokráciába vetett hitem miatt számítottam rendszerellenesnek akkor, és vagyok a demokratikus, szabad és független Magyar Köztársaság elkötelezett híve ma. Most tehát arról akarok beszélni, amiben én sem változtam, és amin szerintem nem is kell változtatni.

Nem kell új rendszerváltás! Különösen 2006 ősze óta hallom sokfelől, hogy le kell váltani a rendszert. Ezzel nagyon nem értek egyet. Éppen azért, mert régen is, most is szabadságpárti magyar vagyok.

Ma Magyarországon a szabadság rendszere uralkodik. Ez a rendszer korántsem tökéletes, és sokszor igazságtalan. Fejlesztésre és tökéletesítésre szorul. De élhetünk a szabadságjogainkkal. A többségnek tetsző kormányt és önkormányzatokat választunk, s négyévente megerősíthetjük vagy leválthatjuk őket. Szabad a sajtó, és a véleményünket is félelem nélkül vállalhatjuk. 

1848 óta ennek a nemzetnek még soha nem adatott meg ilyen hosszú ideig, hogy szabad, demokratikus és független országban élhet. Védjük meg ezt a szabadságot!

Kossuth Lajos nehéz örökséget hagyott ránk, amikor azt írta: "én hazám jövendőjét nem a hatalomban, hanem a szabadságban keresem. Beszéljenek erős kormányokról azok, kik a rend ürügye alatt uralomra vágynak,  mert a hatalmat csak a szabadság rovására lehet összpontosítani."  Egy ilyen erős uralom nélküli, szabadság-elvű demokrácia természetesen soha nincs teljesen készen, mindig tovább javítandó. A tökéletesítés azonban nem azonos a szabadság rendszerének lecserélésével.

Nincs szükség "szentkorona alkotmányára", "igazi rendszerváltásra". Aki ma ilyeneket mond, az a szabadság ellensége. Aki az ősi magyar törvényekre vagy az Aranybullára hivatkozik, tűzhet magára levesestányérnyi kokárdát, mégsem ért szemernyit sem abból, amit a 48-as polgári forradalom és szabadságharc jelentett.
Aki a honvédeinket harcra vezető 48-as nemzeti lobogónkat árpádsávos zászlóra cseréli, az semmit se tud a történelmünkről. Aki a magyarság nevében bárkit el akar ijeszteni a mai ünneplés-től, annak fogalma sincs a sokszínű és soknemzetiségű pesti forradalomról. Annak, hívhatja magát Kossuth térinek, semmi köze Kossuth örökségéhez. Szervezhet Magyar Gárdát, attól még a magyar szabadság ellensége marad.

1848-ban is voltak, akik kereplőkkel, füttyszóval, tojással érveltek. Ők voltak azok, akik az első szabad választásokon kifütyülték, megdobálták, a haza ellenségének és orosz kémnek nevezték Petőfi Sándort, a szabadságharc költőjét. Petőfi el-bukott a választásokon, de ma mégis őt tekintjük közös hősünk-nek, az őt elkergető handabandázókra pedig csak megvetéssel emlékezünk. A mai utcai zavarkeltők az ő örököseik, nem a márciusi ifjaké.

Barátaim!

A szabadság-alapú demokráciát tehát nem lecserélni, hanem tökéletesíteni kell, és ebben is tanulhatunk 48-as elődeinktől. A szabadság egyik erkölcsi és politikai fundamentuma a közteherviselés. A márciusi 12 pontban ez volt a 6. pont, az áprilisi törvényekben pedig ez lett a VIII. törvénycikk. Eszerint az ország lakosai "minden közterheket különbség nélkül egyenlően és aránylagosan viselik". Ez sokak számára tehercsökkentést jelentett, mások számára pedig, akik korábban nem fizettek, adóemelést.

A közteherviselés legszebb példája a hídpénz bevezetése volt. Ötlete Széchenyitől ered. Javaslatára már 1836-ban, a Pest és Buda közötti állandó híd megépítését elrendelő törvényben is rögzítették: a híd használatáért mindenkinek fizetnie kell majd. A Lánchíd ezért nemcsak Budapest, hanem a magyar közteherviselés jelképe is.

Széchenyi a mindenkire érvényes hídvám intézményét éppen olyan fontosnak tartotta, mint magát a hídépítést. És éppen azért, mert ez ütötte az első rést a nemesi adómentesség falán. Az építkezés megkezdését ezért is hátráltatták évekig óriási viták. Az Országgyűlésben és a két város magisztrátusában is voltak politikusok, akiket az ötlet felháborított. Hiszen Pest városa tulajdonában volt egy hajóhíd, amit ingyenesen lehetett használni - csak éppen magas vízállás vagy jégzajlás idején hetekre szét kellett szedni. Ehhez a korszerűtlen, de ingyenes hídhoz ragaszkodtak sokan. Nem fogadták el azt sem, hogy az új híd ne a város, hanem egy részvénytársaság tulajdonában legyen. Szószólójuk, Kolb tanácsnok jelszava ez volt: "nem adjuk a tulajdonunkat, inkább ne épüljön semmi!"

Az ellenzők évekig többségben voltak, Széchenyi végül mégis győzött. A híd megépítését a  Sina-Wodianer-Rotschild csoport által alapított részvénytársaság vállalta, akik 97 évre kapták meg a hídpénzszedés jogát. A Lánchíd építése a szabadságharc végére fejeződött be, amikorra a nemesség már sok előjogát elveszítette, de a díj megfizetése ellen még akkor is sokan tiltakoztak. Volt olyan büszke földesúr, aki inkább a váci révig kocsizott, annyira sértette az egykrajcáros hídvám.

Kolb tanácsnok és követői ma azt mondanák: a nemzetközi tőke kedvéért felszámoltak egy köztulajdonban álló hidat, hogy üzleti alapon elvegyék az emberektől az ingyenes közlekedés lehetőségét. De ma már senki nem értene velük egyet. Mindannyian tudjuk, hogy a Lánchíd nemcsak műszaki, hanem gazdasági konstrukcióként is alapvetően hozzájárult Magyarország és fővárosa modernizációjához.

Polgártársaim!

A "nem adózunk" 160 évvel ezelőtt a feudális nemesség mentalitása volt. Azé az igazságtalan és hazug rendszeré, amely ellen a re-formkor nagyjai, később pedig Petőfiék fellázadtak. Ez a mentalitás azonban nem tűnt el, sokaknál máig öröklődött. A feudalizmus néha tartósabb, mint hisszük.

Hiszen Magyarországon ma is sokan vannak, akik nem hajlandóak részt venni a közteherviselésben. Most nem azokról beszélek, akik nem tudnak - őhelyettük természetesen az államnak kell állnia a közterheket. Hanem azokról, akik nem akarnak vagy éppen a közteherviselés ellen agitálnak.

Kossuth Lajos az utolsó, 1847-ben megnyílt rendi országgyűlésen azt mondta: A konzervatív párt álláspontjával szemben kitartunk az egyetemleges és arányos közteherviselés szükségessége mellett. Az állami bevételek biztonságos megteremtése nélkül nem lesz módunk intézményeink fenntartására s gazdaságunk fejlesztésére.

Az egyetemleges és arányos közteherviselés megteremtése ma is alapfeltétele az ország fejlődésének. És ma is vannak konzervatívok, akik szerint "a magyarok önbecsülésének" győzelmét jelenti, hogy továbbra is minden terhet a négymillió adó- és járulékfizetőre hárítunk.  

Már szabadságpárti 48-as elődeink is pontosan tudták, hogy egy polgári társadalom működtetéséhez elengedhetetlen a közteherviselés. Ezért látom riasztónak, hogy 1848 után 160 évvel a "nem adózunk", azazhogy a "nem fizetünk" gondolatával és politikai szándékával még mindig sikert lehet elérni Magyarországon.

Széchenyi és Kossuth óta tudjuk: fejlesztés, országépítés és közteherviselés szorosan összefügg. Mégis vannak ma is politikusok, akik az ingyenes, de sokszor használhatatlan hajóhidat ajánlják nekünk, a hídpénz és a Lánchíd helyett. Vagy éppen azt mondják: ingyen, hídpénz nélkül is lehet lánchidakat építeni - mondjuk lottóbevételből. A történelem és a közelmúlt egyaránt arra tanít bennünket: ezek a viták még sokáig fognak tartani. De azt is megtanultuk: Magyarország mindig akkor volt sikeres és gyorsan fejlődő ország, amikor a Széchenyik és nem a Kolb tanácsnokok igazsága győzött.

Barátaim!

Mi, magyarok szeretünk panaszkodni, szeretünk mindent sorscsapásnak láttatni. Vannak, akik azt mondják: Magyarországnak az a sorsa, hogy kevés ember fizet sok adót, ahelyett, hogy többen fizetnének kevesebbet. Egyre többektől hallom azt is: a magyar nemzetnek az a végzet rendeltetett, hogy végignézze, ahogy a szomszéd országok elszáguldanak mellettük. Sőt, azt is: a 89-ben megalkotott magyar demokrácia leépülését nem lehet megállítani.

Én nem hiszek az ilyen végzetekben. Abban a cselekvő hazaszeretetben hiszek, amely Széchenyi ötletétől a hídpénzről folytatott vitákon át a megépült Lánchídig vezetett. Petőfi Sándor Forradalom című, 1848-as versében is azt írja Magyarországról: "Nem a sors, nem a sors, de saját fiaid, akaratja újra lealacsonyít".
Szerintem a költőnek van igaza. Ne hárítsuk a végzetre, a sorsra azt, ami a mi akaratunkon, tetteinken, kiállásunkon múlik! A mi cselekedeteink emelik fel vagy süllyesztik le az országot.

Most is sok a dolgunk, nehéz viták állnak előttünk. Arról kell vi-tatkoznunk, hogyan működjön igazságosabban a közteherviselés! Ezeket a vitákat máshogy, más formában, de reformkori és 48-as elődeink is lefolytatták. Hiszek benne, hogy ők döntöttek he-lyesen. Ne szégyelljünk tanulni tőlük!

Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: beszéd demszky gábor megemlékezés nemzeti ünnep

Az SZDSZ Ügyvivői Testületének közleménye

2008.03.14. 20:11 politikus

A Szabad Demokraták Szövetsége Ügyvivői Testülete a Jüttner-bizottság vizsgálati jelentése ismeretében az alábbi egyhangú véleményt alakította ki:

Az SZDSZ ÜT február 12-i ülésén egyhangú határozattal felkérte Jüttner Csabát, az SZDSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökét, hogy a borsod megyei szabálytalanság-gyanú ügyét 30 napon belül vizsgálja ki. Jüttner Csaba a felkérést elfogadta és három fős bizottságot alakítva a vizsgálatot lefolytatta.

A mai napon az Ügyvivői Testület a vizsgálati jelentést megismerte, és az alapján az alábbi, egyhangú véleményt alakította ki:

 - Megállapítható, hogy az SZDSZ 2007. március 31-i elnökválasztásán szabálytalanságra került sor. A vizsgálati jelentés megállapítása szerint négy küldött helyett mások regisztráltak. 

 - Megállapítható, hogy az elnökválasztás során Kóka János érdekében semmilyen szabálytalanságra nem került sor. 

 - Megállapítható, hogy az elnökválasztáson elkövetett szabálytalanságokról Kóka János és stábja, illetve Fodor Gábor és stábja semmit sem tudott. 

A vizsgálat megállapította, hogy nem bizonyult valósnak az a tényállítás, mely szerint T.Asztalos Ildikó, vagy bárki más, bármely küldöttet arra bíztatott volna, hogy szavazzon Kóka Jánosra. 

Az érintettekkel történt további konzultáció után a jelentést az SZDSZ nyilvánosságra hozza. 

SZDSZ - Jüttner Csaba 

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: szdsz

A Fidesz beismerte: nincs javaslata a vizitdíj-bevétel pótlására

2008.03.13. 16:37 politikus

A Fidesz a kampány során végig eltitkolta, miből pótolná a vizitdíjból és a napidíjból származó bevételeket. Áder János mai sajtótájékoztatójából kiderült, hogy az az elképzelés, amelyet a népszavazás után találtak ki, néhány nap alatt összeomlott. A Fidesz azt javasolta, hogy az egészségügyhöz ne az járuljon hozzá 300 forinttal, aki igénybe veszi az ellátást, hanem aki lottózik. Pár nap alatt kiderült, hogy a költségvetésnek ezt a bevételét egyszer már a Kormány elköltötte óvodákra, szociális ellátásra, a közrend fenntartására.

A mai bejelentés szerint új javaslattal állnak elő. Hihetetlen felelőtlenség volt úgy kezdeményezni a népszavazást, hogy a kezdeményező nem tett korábban javaslatot a megoldásokra. Az SZDSZ azt várja, hogy a megígért javaslat olyan fedezetet talál, amelyet a költségvetés még nem költött el más célra. Magyarul: a Fidesznek végre meg kell végre mondani, hogy kitől kell elvenni a kompenzációra szánt pénzt.

Forrás: szdsz.hu

1 komment

Címkék: fidesz népszavazás

Gusztos Péter a szőrmefarmok betiltását kezdeményezi

2008.03.12. 19:07 politikus

Az állatvédelmi törvény két módosításávla Gusztos Péter azt szeretné elérni, hogy a továbbiakban ne legyen lehetősé a jelenleg is meglévő szőrmefarmok üzemeltetésére, illetve a külföldről behozott szőrméken kötelező legyen feltüntetni, honnan származik és milyen állatok prémjéből készült. Mindezt a liberális képviselő közölte  miután aláírta a Négy Mancs alapítvány petícióját. A több országban működő állatvédelmi alapítvány a télen kezdte kampányát a szőrmebundák viselése ellen.

Az állatvédelmi törvény módosítását kezdeményezi Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese, miután aláírta a Négy Mancs állatvédő alapítvány petícióját, mely fellép egy szőrmefarmok nélküli Magyarországért.

A törvény által szabályozott védelem nem elég a szőrme állatoknak. Gusztos Péter közölte: két törvénymódosítást is kezdeményez az ügyben. Egyfelől azt szeretné elérni, hogy az állatvédelmi törvény a továbbiakban ne tegye lehetővé a már jelenleg is meglévő szőrmefarmok üzemeltetését, illetve újabbak megnyitását Magyarországon.

Gusztos Péter elmondta, hogy hazánkban csak csincsillából évente többmilliót ölnek le a prémjéért. Hozzátette, hogy egyetlen bunda elkészítéséhez 120-150 csincsillát kell elpusztítani.

Reményének adott hangot, hogy a civil szervezetekkel való egyeztetés után két héten belül a parlament elé terjesztheti módosító javaslatát, amiről a Ház akár még a tavaszi ülésszakban dönthet.

A liberális politikus másik módosító javaslata azt célozza, hogy a külföldről behozott szőrméken kötelező legyen feltüntetni, honnan származik és milyen állatok prémjéből készült. Gusztos Péter nem tartaná elképzelhetetlennek, ha ezeken a ruhákon még azt is meg kellene jelölni, hány és milyen állatot kellett elpusztítani azért, hogy elkészüljön.

A Négy Mancs Alapítvány munkatársa elmondta, bár egy 2001-ben kiadott európai uniós jelentés komoly állatvédelmi problémákat állapított meg a szőrmefarmok körében, mégis a nercek, rókák és csincŹsillák millióit alig védi a törvény, 1999-ben az Európai Tanács összefoglalta az ajánlott a szőrmeállatok tartási körülményeinek főbb pontjait, melyek azonban állatvédelmi szempontból teljességgel elfogadhatatŹlanok, hiszen az állatok szűk ketrecekben való tartása és a rácspadozat továbbra is engedélyezett, valamint és a mászási-, ásási-, és úszási lehetőségek hiányát is eltűri. Haladó, állatbarát országokban, Ausztriában, Angliában, Svájcban és Bulgáriában már betiltották a szőrmefarmokat, vagy a szigorú előírások foganatosításával ellehetetlenítik azok helyzetét, így egy nem nyeŹreséges üzletágban már senki nem óhajt tevékenykedni.

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: gusztos péter állatvédelem

Kóka: Radikális lépésekre van szükség a villamosenergia piacon

2008.03.11. 18:34 politikus

Az alacsonyabb fogyasztói árak és a jobb szolgáltatás érdekében a hosszú távú áramvásárlási szerződések felbontását, a jelentős piaci fölénnyel rendelkezők birtokában lévő áram meghatározott profittal költségalapon történő értékesítését, a határkeresztező kapacitások megnyitását a többi piaci szereplő számára és a rendszerirányító Mavir teljes függetlenségét várja a kormánytól az SZDSZ elnöke.

Egyetért a kormányfő szándékával és radikális lépéseket vár a villamosenergia piac liberalizációjában, a Magyar Villamos Művek monopolisztikus szerepének lebontásában az SZDSZ - mondta a párt elnöke Kkosy Csabával közös sajtótájékoztatóján.

A pártelnök rámutatott, a korábban általa irányított gazdasági minisztérium kidolgozta a liberalizációhoz szükséges jogszabályokat, nem történt meg azonban a Magyar Villamos Művek monopolhelyzetének lebontása.

Kóka János a korábbi kezdeményezésének megfelelően négy fontos lépés megtételét tartja szükségesnek: a hosszú távú áramvásárlási szerződések felbontását, a jelentős piaci fölénnyel rendelkezők birtokában lévő áram meghatározott profittal költségalapon történő értékesítését, a határkeresztező kapacitások megnyitását a többi piaci szereplő számára és a rendszerirányító Mavir teljes függetlenségét.

Kákosy Csaba és Kóka János hangsúlyozták az új vezető legfontosab  feladata, hogy az MVM monopolhelyzetét leépítse, a gzadasági tárca és az SZDSZ ebben hajlandó együttműködni a tulajdonosi jogokat gyakorló Pénzügyminisztériummal.

Amennyiben ezek a lépések megtörténnek, Kóka János szerint a fogyasztók számára érzékelhetően csökkenek az árak és ezzel együtt nő a szolgáltatás színvonala.

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: kóka jános energetika

Kóka: Hiba volt előre lemondani az értékalapú ingatlanadóról

2008.03.11. 12:59 politikus

A Magyar Országgyűlés tegnap egy rossz döntést hozott, mikor lényegében leszavazta az értékalapú ingatlanadót. Nem erre számítottunk: az egységes ingatlanadó fontos része volt a koalíciós megállapodás kiegészítésének, és bár eredetileg csak a liberálisok küzdöttek érte, úgy tűnt, a szocialisták is elfogadták a javaslatot.


A magyar adórendszer egyik legnagyobb hibája, hogy túladóztatja a jövedelmeket, miközben még a nagyobb vagyonokat sem terheli megfelelő adóval. Az értékelapú ingatlanadó kiválthatna más, jelenleg is meglévő, ingatlanokkal összefüggő adónemeket, jelentősen egyszerűsítené és igazságosabbá tenné az ingatlanok adóztatását. 

Az SZDSZ frakció következetesen képviselte az ingatlanadó ügyét, a frakcióvezetés javaslatára, egyhangú támogatással, ennek megfelelően voksolt a tegnapi szavazás során is. A liberálisok álláspontja az Országgyűlésben jelentős kisebbségben maradt. Bár az egyik módosítónál magam tévedésből rosszul szavaztam, ez sem a végeredményt, sem a liberális álláspontot nem befolyásolta: a liberális képviselőcsoport továbbra is az adóreform és az adóegyszerűsítés pártján áll, és elengedhetetlennek tartja az értékalapú ingatlanadó bevezetését, mely felválthatná a mai, több elemű és igazságtalan, ingatlanokat terhelő adók rendszerét.

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: adó kóka jános

Kóka a reformokról kezdeményez egyeztetést a kormányfővel

2008.03.10. 14:21 politikus

A liberálisok továbbra is kiállnak a oktatási, egészségügyi és adócsökkentési reform mellett, melyekről egyeztetést kezdeményeznek a kormányfővel. Kóka János szerint a népszavazási erdmény ismeretében sem szabad hagyani, hogy a Fidesz tartós válságövezetté züllessze Magyarországot.

Az SZDSZ egyetlen olyan javaslatot sem fog támogatni, amely a népszavazás végeredményének kompenzációjaként "további társadalmi csoportokat károsítana meg" - mondta sajtótájékoztatóján Kóka János.

A szabad demokraták elnöke szerint a Fidesz kezdeményezte vasárnapi népszavazás eredménye miatt jelentősen csökkent az orvosok és a tanárok pénze, elvesztek az ösztöndíjemelés és a kórházi ellátás javításának legfontosabb forrásai. Kóka János megjegyezte: költségvetést érintő kérdésekről van szó, de miután az Alkotmánybíróság megengedte a referendum kiírását, a kieső bevételek nem pótolhatóak költségvetési forrásokból.

Horváth Ágnes cserbenhagyásnak nevezte a javaslatot, mert szerinte az adókból befolyó pénzeknek már megvan a helyük.

Forrás: szdsz.hu

Szólj hozzá!

Címkék: egészségügy kóka jános oktatásügy

Horn: Elnézést azoktól, akiket megbántottam

2008.03.10. 13:23 politikus

A Fidesz a kampány során végig azt próbálta elhitetni, hogy a népszavazás nem csak három szakkérdésről, hanem a kormányról szól. Nincs kétségem a felől, hogy ezt sokan el is hitték nekik. E véleményemet fogalmaztam meg tegnap egy beszélgetés során igencsak szabados módon, amit az egyik televízió kamerája rögzített.


Választási éjszakákon mindig szabadabban nyilatkozik az ember - főleg ha azt gondolja, nem a kameráknak beszél. Mindez néha akaratlanul is sértő lehet. Én ezúton kérek elnézést, mindenkitől, akit tegnapi mondataimmal megbántottam.

Forrás: szdsz.hu

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: horn gábor népszavazás

Kóka: A liberálisok elmentek és nemmel szavaztak

2008.03.09. 21:25 politikus

Az SZDSZ tudomásul veszi a népszavazás eredményét. Kóka János köszönetet mondott a mintegy félmillió liberális szavazónak, akik nemmel szavaztak. A pártelnök szerint az SZDSZ legfontosabb feladata továbbra is a reformok képviselete.


Ha a népszavazás eredményes lesz, azt a kormány magára nézve kötelező érvényűnek ismeri el és a szükséges törvénymódosításokat már hétfőn reggel benyújtja: április 1-től visszaállítják a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése előtti állapotot, jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap este.

Horn Gábor szerint a demokrácia szempontjából pozitív a magas részvételi arányt, de negatív abban a tekintetben, hogy az emberek elhitték, van visszaút a reformokból, "van ingyen ebéd".

Hozzátette, az igenek győzelme esetén készen áll a vizitdíj és a kórházi napidíj minél hamarabbi eltörlésére, illetve arra, hogy nem vezetik be a tandíjat.

Tudomásul kell venni az emberek döntését, "mert itt kezdődik a demokrácia" - jelentette ki Horn Gábor, hozzátéve, hogy a kieső bevételek kompenzációja fel sem merülhet, mert a választók döntésének következménye van.

Forrás: szdsz.hu

1 komment

Címkék: népszavazás kóka jános

süti beállítások módosítása